A veszprémi zeneiskolában tanult, majd egy időre elhagyta az országot és Nyugat-Európában dolgozott koncert- és jazz zongoristaként, illetve színházi zeneszerzőként. 1992-ben hazatért és a Petőfi Színház tagja lett. Az utóbbi években elsősorban szeptemberi szólókoncertjein hallhatjuk Kovács Attilát, de feltűnik irodalmi esteken, kiállítás-megnyitókon is. 70 éves lett idén és a közelmúltban „Magyar zeneművészet” kategóriában megkapta a megyei Prima Díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk Vele.
7. X – megyei Prima Díjat kapott Kovács Attila zeneszerző-zongorista
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com