A Golden Globe RACE Földkerülő verseny 50. évfordulójának tiszteletére 2018 – ban újból megrendezték a tengeri szólóvitorlázó versenyt. A szabályzat szerint, az út során az indulók kizárólag az 50 évvel ezelőtti hajózási színvonalnak megfelelő eszközöket és technikát használhattak hajóikon.
A 2018. július elsején elrajtolt mezőny tagja volt a magyar Kopár István is, aki Puffin nevű vitorlásával a közelmúltban, negyedikként ért célba a tengeri vitorlázás legnehezebb versenyén. A Balatonhoz több szállal kötődő tengerész első hazai útja, a magyar tenger partjához Balatonalmádiba, majd onnan Balatonfüredre vezetett.