1,1 milliárd forintból gazdálkodhat 2021-ben Alsóörs Község Önkormányzata, ebből 800 millió forintot költhetnek működésre, a fennmaradó összeget fejlesztésekre fordítják.
A település polgármestere kiemelte: bizakodóak a nyári szezont illetően, ugyanakkor óvatosak is, ezért több beruházást csak az ősz folyamán indítanak el attól függően, hogyan alakulnak majd a bevételek. Hebling Zsolt kiemelte: minden évben felelős, takarékos gazdálkodás jellemzi az önkormányzatot és annak valamennyi intézményét.