Híradás – 2021.03.09.
• Tisztítják a parkolókat • EKF pályázatok • Hitéleti szabályok • Tavaszi síelés Eplényben
• Tisztítják a parkolókat • EKF pályázatok • Hitéleti szabályok • Tavaszi síelés Eplényben
A március 8-án életbe lépett szigorításokra a vallási felekezetek vezetői is reagáltak.
Harmadik ciklusát kezdheti el a Dunántúli Református Egyházkerület élén Steinbach József püspök, akit a közelmúltban erősítettek meg hivatalában.
Kilencven millió forint állami támogatás felhasználásával templomot épített a Herendi Református Gyülekezet.
Vállalati konferencia Új útszakaszt adtak át Fertőtlenítik a játszótereket Szabóságok is segítettek Megújult református templom
A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetben nagyon sokan televízión keresztül követik a történelmi egyházak istentiszteleteit.
„Élőkért és holtakért” címmel ad Halottak napi koncertet Veszprém Város Vegyeskara október 30-án a Hangvilla nagytermében 19 órai kezdettel.
’56 emléke az egész magyar nemzet tulajdona, bár megpróbálják kisajátítani azt – így fogalmazott a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet…
A hatszázötven millió forintos Európai Uniós, valamint Magyar Kormány támogatással az a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány célja, hogy adományaik kifejezetten…
– Háromkirályok és Vízkereszt – diákmisével kezdődött a félév a Padányi iskolában – 70 éve telepítették ki a helyi német…