Bakony Expo
Idén is nagy közönség és szakmai sikert aratott a Bakony Expo. A már közkedvelt programok mellett a 11. termelői kiállítás…
Idén is nagy közönség és szakmai sikert aratott a Bakony Expo. A már közkedvelt programok mellett a 11. termelői kiállítás…
A hadházi lapos káposzta termesztése és feldolgozása, illetve a tamburazene mellett az idei évben a Bakonyban és a Balaton-felvidéken még…
Ötödik ízben rendezte meg a Veszprém Vármegyei Önkormányzat hagyományos gasztronómiai fesztiválját Csopakon. A főzőversenyen 14 csapat szorgoskodott az asztaloknál. Az…
A Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése május 15-i ülésén fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében kötött most együttműködési megállapodást a…
Terepakadályfutó versenyre várják az érdeklődőket Eplénybe október 21-én és 22-én. A korosztályos megméretésre e hét végéig lehet jelentkezni az esemény…
Több mint 10 év után ismét megszervezték a Magyar Cserkészszövetség Közép – Dunántúli Cserkészkerületének nagytáborát. Veszprém, Fejér és Komárom- Esztergom…
A táj fényei címmel Toroczkai Csaba fotográfus képeiből nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában. Toroczkai Csaba három éve fényképezi a Balaton, a…
Elkészült a Bakony aktív turisztikai stratégiája. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ vezetésével, a térség önkormányzatainak, turisztikai szolgáltatóinak és szakemberinek…
Várnyitásra készülnek • Boldogság évad • Balatoni Borok Versenye • Veszprém-Bakony Kamarafesztivál • Tibet kincsei