Újdonságok az adózásban
A 2021-es esztendő ismét számos újdonságot hoz a hazai adózásban. Az egyik ilyen, hogy egy őszi jogszabálymódosításnak köszönhetően az államhoz…
A 2021-es esztendő ismét számos újdonságot hoz a hazai adózásban. Az egyik ilyen, hogy egy őszi jogszabálymódosításnak köszönhetően az államhoz…
Az Országgyűlés döntése alapján jelentős adókedvezményt kaphatnak a mezőgazdaságban dolgozó őstermelők és a családi kisgazdaságok. Ennek kidolgozásában a Nemzeti Agrárgazdasági…
• Adókönnyítések őstermelőknek • Kenyérosztás Szent Erzsébet ünnepén • Működik a színház • Online térben játszanak • Fazekasék a Fradit várják
Az őstermelőket és a családi gazdaságokat érintő jelentős adókedvezményekről döntött kedden az országgyűlés.
Idén hétszázezerrel többen intézték adóügyeiket az Ügyfélkapun, és nagyjából ugyanennyivel csökkent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain személyesen megjelenő ügyfelek…
Felújítják az elkerülőt • Fájdalmas költségvetés-módosítás • Útfejlesztések megyeszerte • Adózási könnyítések a veszélyhelyzetben • Gyereket a magasba
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a kormány több olyan intézkedést is hozott a veszélyhelyzetre való tekintettel, amelyek nagyban segíthetik a cégek…
Megszűnt az EVA, csökkent a kereskedelmi szálláshelyek ÁFA-ja, új ügyfélbarát szolgáltatások
Január elsejétől megszűnt az Egyszerűsített Vállalkozói Adó, az EVA, egy százalékkal csökken a kisvállalati adó, vagyis a KIVA, a korábbi…
Családtámogatás és adócsökkentés Jubilált az Ipari Művészeti pályázat fiataloknak Újra dübörögnek a motorok