• 2025. március 4.

Mikulás a kórházban és a Gyárkertben

Régi, több mint harminc éves hagyomány, hogy a Kukkantó Egyesület jóvoltából a nagyszakállú a kórház kis betegeit is felkeresi. A látogatása idén sem maradt el. Kora délután érkezett meg a vármegyei kórház gyermekosztályára, ahol a játszószobában várták azok a gyerekek, akik bár valamilyen okból az intézményben töltik ezeket a napokat, de mégis mehetnek közösségbe, nincs fertőző betegségük, mozgásképesek. Idén a Mikulást Tóth László népzenész kísérte el, bemutatta a gyerekeknek hangszerét, a citerát, majd közös éneklésre is biztatta a kis betegeket. A Mikulás idén sem érkezett üres kézzel, ahogy minden évben most is gyümölcsöt, banánt, narancsot, almát és természetesen egy kis édességet, szaloncukrot vitt az osztályra. A nagyszakállú innét a belváros felé indult, hogy megnyissa a Téli Gyárkertet. Az egykori bútorgyár helyén idén télen egy korcsolyapálya és egy szánkópálya várja a veszprémieket. Az 500 négyzetméteres korcsolyapályát a Veszprémi Jéglovagok üzemeltetésében turnusokban lehet majd használni térítés ellenében, a kisebb gyerekeknek szánt szánkódombon viszont ingyenesen lehet lecsúszni. A Téli Gyárkert január 12-ig várja a látogatókat. A nyitvatartás alatt a vendéglátó-egységek ételekkel, italokkal készülnek.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com