• 2025. március 6.

KÉSZ küldöttgyűlés

Veszprémben tartotta tavaszi küldöttgyűlését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a hétvégén. A péntektől vasárnapig tartó programok keretében szó esett a keresztény vallás aktuális kérdéseiről, melyekről Márfi Gyula érsek fejtette ki véleményét, a küldöttgyűlés beszámolt mindennapi munkájáról, eredményeiről, majd bemutatták a „Szent László, a velünk élő lovagkirály” című könyvet is. 

A nyitónapon köszöntötte a megjelenteket Porga Gyula Veszprém polgármestere, aki a város nevezetességeiről, a kereszténységgel összefüggő történelmi gyökerekről beszélt. Veszprémiként büszkék vagyunk keresztény kultúránkra, intézményeinkre és épített örökségeinkre – ezt már a térség országgyűlési képviselője mondta. Ovádi Péter egyebek mellett kiemelte: a kormány elsőrendű kérdésként kezeli a keresztény Európa megmaradását. A képviselő szólt arról is: biztosítani kell a vallás szabad gyakorlását, a migrációt pedig helyben, az érintett országban kell megoldani, amit humanitárius segítségnyújtással kívánnak orvosolni. Leginkább így érhető el, hogy az ezer éve keresztény alapokon nyugvó Magyarország ezer év múlva is megőrizze kereszténységét.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com