Eredményes évet zárt 2019-ben is a Balluff – Elektronika Kft., bár a cégcsoport megrendelésállománya több, mint 10%-kal csökkent a korábbi tervekhez képest. Az új esztendőben egy új pilot- projekt indulhat el a veszprémi gazdasági társaságnál, valamint elkezdték egy értékesítési és fejlesztési központ terveit kiépíteni, megvalósítani, amely számos új lehetőséget nyithat meg a jövő mérnökei számára is- erről számolt be a cég ügyvezetője.
Ötvös Tamás jelezte: csetényi gyáregységük termelési területének kihasználtságát 2020. márciusában 85 – 90% – ra szeretnék növelni, ezzel újabb területek szabadulnak fel a veszprémi székhelyen, amely új termék bevezetését is eredményezheti akár már az új év második felében.