Meg kell akadályozni a szabad strandok fizetőssé tételét, a vitorláskikötők magánkézbe való átjátszását és a Balaton-part túlzott beépítését- ezzel a céllal indított országos aláírásgyűjtő akciót a Magyar Szocialista Párt.
A Balaton mindannyiunké- kezdeményezésük ezt a nevet kapta. Kedden a kora délelőtti órákban a veszprémi vásárcsarnok közelében gyűjtötték az aláírásokat Gurmai Zita részvételével. Az ellenzéki párt frakcióvezető- helyettese szerint a magyar tenger mindannyiunké, nem lehet hagyni, hogy Orbán és baráti köre teljes mértékben lenyúlja azt. Gurmai Zita azt is mondta: mindent meg kell tenni azért, hogy a legrászorultabbak is magukénak tudhassák a Balatont. Hozzátette: a Fidesz ismét késlekedik a családok terheit csökkentő javaslatok elfogadásával, ezért nyomást kell rá gyakorolni. Kedden délután Várpalotán és Ajkán folytatódott Veszprém megyében az aláírások és ezzel együtt, a már korábban indított nemzeti konzultációs ívek gyűjtése.